Blog

Ezt az írást egyik kliensem engedélyével írom. A fiatal hölgy alig múlt 18 éves, és súlyos önbizalomhiánnyal és félelmekkel küzd. A szülők démonjai miatt. A szülők múltja és traumái miatt.

A nagylány nem találja a helyét a világban, nincs párkapcsolata, nem tudja, hogy merre induljon tovább. Azon dolgozunk, hogy saját maga legyen a biztos pont az életében, hogy végre ki tudjon teljesedni, és gyönyörű NŐ –vé érjen az én támogatásommal.

Az ő felelősségvállalásával biztosan elérjük a célt. Minden alkalommal pontosan megjelenik, a megbeszélt időben, és bár tele van félelmekkel a maga szép és lassú tempójában haladunk egyenesen előre.

Íme az ő története, és a mondatok amelyeket a fejéhez vágtak, és azok következményei:

1. „Ezt te kreálod magadnak.”

Következmény: Megtanulja, hogy a saját érzései nem valósak. Önmagát hibáztatja minden fájdalomért. Szégyen és bizonytalanság épül be: „velem van a baj”.

2. „Más gyereknek ez meg se kottyan.”

Következmény: Alacsony önértékelés. Folyamatos összehasonlítás, önbüntetés. Az érzékenységét hibaként éli meg, nem adottságként.

3. „Hülye picsa.”

Következmény: Mély női önutálat. Önbizalomhiány a nőiségben, testben, kapcsolatokban. A női identitást szégyenként éli meg.

4. „Fel foglak pofozni.”

Következmény: Állandó félelem a konfliktustól. Alárendelődő működés. A biztonság és szeretet összekapcsolódik a félelemmel.

5. „Nem érdekel a nyavalygásod.”

Következmény: Az érzéseit el kell rejtenie, el kell fojtania. Nem tanul meg segítséget kérni. A saját fájdalmát is lekicsinyli – így soha nem gyógyul.

6. „A szép szóból nem értesz.”

Következmény: Megtanulja: csak akkor figyelnek rá, ha baj van. Belül elhiszi, hogy „rossz gyerek”, „nehéz eset”. Folyamatos megfelelési kényszer.

7. „Egyetlen igazság van, ami a miénk.”

Következmény: Nincs jog saját véleményhez. Önálló döntések bénulása. A világot veszélyesnek érzi, önmagát alkalmatlannak.

8. „Nem vagy rá képes.”

Következmény: Önállótlanság, gyermeki függőség. Félelem a hibázástól. A felnőtté válás megakadása.

9. „Akkor a lányunk hogyan fog kaját szerezni?”

(egy barátnő hányásos betegsége után is csak ez volt a fontos)

Következmény: A gyermek azt tanulja: a teste fontosabb, mint az érzései. Kontroll az evésen keresztül. A szülő szorongása a gyermek testébe épül.

10. „Nem jó, hogy egész nap alszol.”

Következmény: Bűntudat minden természetes testi szükséglet miatt. A pihenéshez való jog sérül. Önbüntetés, testképzavar kockázata.

11. „Miért így öltözöl? Ez nem áll jól.”

Következmény: A személyiség kifejezése veszélyesnek tűnik. Szégyen a megjelenés körül. A női identitás megtörése.

12. „Miért barátkozol ilyenekkel?”

Következmény: A saját emberismeretében nem bízik. Társas kapcsolati szorongás. Magány, izoláció.

13. „Nem kell ez neked.” (tánc, angoltanítás, bármi, amit szeret)

Következmény: A vágyak és örömök megélése leblokkol. A tehetség elfojtása. Vágybűntudat: „nekem semmi nem jár.”

14. „Ide nem mehetsz, ott veszélyes.”

Következmény: A világ veszélyes helynek tűnik. Felnőttkori szorongás és elkerülés. A bizalom totális hiánya.

15. „Más azért jár edzésre, hogy ne barátkozzon.”

Következmény: Elhiszi, hogy ő „túl sok”. Nehezített társas kapcsolódás. Magas visszautasítás-félelem.

16. „Engedd el őket, ez semmi.” (barátnők elvesztésekor)

Következmény: A gyászfolyamat megtörik. Az érzelmi kötődés veszélyessé válik. A lány saját érzéseit nem meri komolyan venni.

17. „Mikor növünk ki ebből?” (amikor valamihez ragaszkodik)

Következmény: A kötődés szégyellnivaló. Az identitás építése megakad. „Gyerek vagyok, nem nő” érzés rögzül.

18. „Nem gyújthatsz gyertyát, felégeted a házat.”

Következmény: A kompetenciaérzés romokban. Minden új helyzet pánikot okoz. A felnőtté válás alapjai hiányoznak.

19. „13 éveske.”

(Így hívja őt az apja, rendszeresen.)

Következmény: Megrekesztett fejlődésérzet: azt üzeni neki, hogy nem nőhet fel. A női identitás és felnőtt szerepek elutasítása vagy szégyene. Belső hit: „Gyerek vagyok. Nem vagyok elég érett. Nem vagyok képes semmire.” A szülő tudattalan érdeke: fenntartani a függést – a lány pedig elhiszi, hogy nem léphet ki belőle. Felnőtt helyzetekben való bizonytalanság, szégyen, önbizalomhiány. Ez a mondat egyetlen szóban írja le a teljes rendszer lényegét: a szülők nem engedik őt felnőni – és ő el is hiszi, hogy nem nőhet fel.

---

A legtöbb szülő nem rossz szándékból sebez, hanem azért, mert a saját gyerekkori traumáit hordozza tovább: a félelmet, hogy nem elég jó. A szeretetlenséget, a bizonytalanságot, a bántalmazást, és azt, hogy őt sem hallgatták meg.

Amit nem gyógyítasz meg magadban, azt akaratlanul is továbbadod. A családi egység ott kezd helyreállni, amikor a szülő képes belenézni a saját múltjába, felelősséget vállalni, bocsánatot kérni, és megtanulni másképp szeretni. Mert a gyerek akkor kezd gyógyulni, amikor a szülő is elkezd gyógyulni.

Nem az teszi tönkre a gyereket, hogy nem vagy tökéletes szülő, hanem az, ha nem ismered el, hogy hibáztál.  Nem az védi meg, ha mindentől óvod, hanem az, ha erősnek látod.  A túlféltés nem szeretet, hanem szorongás, amit a gyerek fizet meg.  Szülőként az is a feladatod, hogy a saját traumáidat feldolgozd, mert különben a saját démonjaid nevelik fel a gyermekedet.

𝐀 𝐜𝐬𝐚𝐥á𝐝𝐨𝐧 𝐛𝐞𝐥ü𝐥𝐢 𝐛á𝐧𝐭𝐚𝐥𝐦𝐚𝐳á𝐬 – „𝐍𝐞𝐦, 𝐧𝐞𝐦 𝐬𝐳𝐨𝐤𝐭𝐚𝐦 𝐬í𝐫𝐧𝐢.” 𝐞𝐳 𝐚 𝐦𝐨𝐧𝐝𝐚𝐭 𝐜𝐬𝐚𝐤 𝐞𝐠𝐲 𝐩𝐢𝐥𝐥𝐚𝐧𝐚𝐭 𝐯𝐨𝐥𝐭, 𝐝𝐞 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢ó𝐤 𝐭ö𝐫𝐭é𝐧𝐞𝐭é𝐭 𝐬ű𝐫í𝐭𝐢 𝐦𝐚𝐠á𝐛𝐚.

𝐎𝐥𝐯𝐚𝐬𝐝 𝐯é𝐠𝐢𝐠, 𝐯𝐞𝐝𝐝 é𝐬𝐳𝐫𝐞 𝐚 𝐛á𝐧𝐭𝐚𝐥𝐦𝐚𝐳á𝐬 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐢𝐭! Az írás végén 10 pontban összefoglaltam, milyen viselkedés jegyei vannak annak az embernek, aki bántalmazott a jelenben, vagy az volt kiskorában! Ha magadra ismersz kérj segítséget!

Jövök még a héten hasonló témákkal, bár lényegében szinte mindig hasonló témákról írok. Boncolgatok ezt azt, elmélkedem ezen-azon.

Most a „𝐓ó𝐭𝐡 𝐀𝐧𝐝𝐢 –𝐟é𝐥𝐞” jelenséget fogom kicsit szétszedni, mert azt gondolom nagyon fontos a mondanivalója az Ő reakciójának.

Én nem ismertem Andi személyes történetét egészen a tegnapi napig. Egészen addig nem tudtam, hogy bántalmazott családban nőtt fel, amíg valaki erre felhívta a figyelmemet egy hozzászólásom kapcsán, amelyben Andi reakcióját magyaráztam el valakinek, hogy valójában az mit is jelenthet.

Leültem este vasárnap este, és visszapörgettem a műsort azért az egy bizonyos felvételért, amit Sóti Julianna előadásában láthattunk. Hát, én bevallom (és nem szégyellem) végig sírtam az egészet. Figyeltem a reakciókat.

𝐀𝐧𝐝𝐢 𝐯é𝐠ü𝐥 í𝐠𝐲 𝐬𝐳ó𝐥𝐭: „𝐍𝐞𝐦, 𝐧𝐞𝐦 𝐬𝐳𝐨𝐤𝐭𝐚𝐦 𝐬í𝐫𝐧𝐢.”

Ez sokaknak úgy csapódott le, hogy Andi érzéketlen, Andit nem is érdekelte ez az egész – olvastam a kommenteket a napokban egy poszt alatt. Bezzeg a Valkusz Milán, ő fel is állt. Na szuper, egyébként tiszteletből tette- azt gondolom, és szép volt a gesztus.

𝐍𝐚𝐦á𝐫𝐦𝐨𝐬𝐭, 𝐠𝐨𝐧𝐝𝐨𝐥𝐭𝐚𝐦 𝐞𝐠𝐲𝐞𝐭 é𝐬 𝐦𝐞𝐠𝐦𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫á𝐳𝐭𝐚𝐦 𝐚 𝐡𝐨𝐳𝐳á𝐬𝐳ó𝐥ó𝐧𝐚𝐤, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐀𝐧𝐝𝐢 𝐫𝐞𝐚𝐤𝐜𝐢ó𝐣𝐚 𝐯𝐚𝐥ó𝐛𝐚𝐧 𝐦𝐢𝐭 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐧𝐭𝐡𝐞𝐭:

A „Nem, nem szoktam sírni.” kijelentés jöhet abból is, hogy valaki az elmúlt évei alatt egyszerűen megkeményedik. A sok bántástól, amit kapott nőként magára húz egy álarcot, hiszen valahogy meg kell védenie magát, és ez az álarc , a nem sírok álarc jelenti a biztonságot. 𝐌𝐞𝐫𝐭 𝐡𝐚 𝐬í𝐫𝐧𝐚, 𝐚𝐤𝐤𝐨𝐫 𝐦é𝐠 𝐣𝐨𝐛𝐛𝐚𝐧 𝐛á𝐧𝐭𝐚𝐧𝐢 𝐟𝐨𝐠𝐣á𝐤.

Bár így is bántják a reakciója miatt – mert félre értelmezték. Andit igenis megérintette ez az előadás, és ott abban a mondatában benne volt minden.

Én, mentálhigiénés segítőként és coachként JELEN vagyok, és olyan intenzitással figyelek minden mozdulatra, a szavakra, hogy ritkán kerüli el a figyelmemet a bántalmazás jelenléte.

Aztán meg ott vannak az intuícióim, amikor érzem a gyomromban, miközben beszél valaki, hogy valami nem stimmel. Olyankor teszem fel a kérdést: bántalmaztak-e téged, vagy valaki mást a családban?

Eddig az esetek 100%-ában jött az „igen” válasz, ami megdöbbentő tény, és statisztika. Volt, aki azzal indított: nem tud róla, azután kicsit elmerengett, és jött a „ja, de mégis…eszembe jutott”. Ha nem is őt magát, akkor az egyik felmenőjét biztosan bántalmazták.

Ha nem is szexuálisan, akkor fizikálisan, vagy verbálisan. Mert a bántalmazásnak több fajtája van, és ide tartozik az elhanyagolás is, ami meg simán behoz egy személyiségzavart is. Így borítom fel teljesen az emberek életét- hozzáteszem a gyógyulást remélve, amihez felelősségvállalásra is szükség van.

𝐄𝐳𝐞𝐤 𝐚 𝐦𝐢𝐧𝐭á𝐤, 𝐞𝐳𝐞𝐤 𝐚 𝐭𝐫𝐚𝐮𝐦á𝐤 𝐞𝐠𝐲é𝐛𝐤é𝐧𝐭 𝐯𝐚𝐥ó𝐛𝐚𝐧 ö𝐫ö𝐤𝐥ő𝐝𝐧𝐞𝐤. 𝐀𝐤𝐤𝐨𝐫 𝐢𝐬, 𝐡𝐚 𝐧𝐞𝐦 𝐭𝐞 𝐦𝐚𝐠𝐚𝐝 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐚 𝐛á𝐧𝐭𝐚𝐥𝐦𝐚𝐳𝐨𝐭𝐭.

𝐀𝐦𝐢𝐤𝐨𝐫 ö𝐧𝐬𝐨𝐫𝐬𝐫𝐨𝐧𝐭á𝐬𝐛𝐚𝐧 𝐯𝐚𝐠𝐲, 𝐚𝐦𝐢𝐤𝐨𝐫 𝐨𝐥𝐲𝐚𝐧 𝐝𝐨𝐥𝐠𝐨𝐤𝐚𝐭 𝐭𝐞𝐬𝐳𝐞𝐥 𝐦𝐞𝐠, 𝐚𝐦𝐞𝐥𝐲𝐞𝐤𝐞𝐭 𝐯𝐚𝐥ó𝐣á𝐛𝐚𝐧 𝐧𝐞𝐦 𝐢𝐬 𝐚𝐤𝐚𝐫𝐬𝐳 𝐦𝐞𝐠𝐭𝐞𝐧𝐧𝐢, 𝐚𝐦𝐢𝐤𝐨𝐫 𝐨𝐥𝐲𝐚𝐧 𝐦𝐮𝐧𝐤𝐚𝐡𝐞𝐥𝐲𝐞𝐧 𝐝𝐨𝐥𝐠𝐨𝐳𝐨𝐥 𝐚𝐡𝐨𝐥 𝐠𝐲𝐨𝐦𝐨𝐫𝐠ö𝐫𝐜𝐬ö𝐝 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐡á𝐧𝐲𝐢𝐧𝐠𝐞𝐫𝐞𝐝 𝐯𝐚𝐧 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧 𝐧𝐚𝐩, 𝐚𝐦𝐢𝐤𝐨𝐫 𝐛𝐚𝐬𝐳𝐨𝐠𝐚𝐭𝐯𝐚 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐞𝐠𝐲 𝐩á𝐫𝐤𝐚𝐩𝐜𝐬𝐨𝐥𝐚𝐭𝐛𝐚𝐧, 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐭ú𝐥 𝐧𝐚𝐠𝐲 𝐤𝐨𝐧𝐭𝐫𝐨𝐥𝐥 𝐚𝐥𝐚𝐭𝐭 á𝐥𝐥𝐬𝐳, 𝐞𝐳 𝐦𝐢𝐧𝐝-𝐦𝐢𝐧𝐝 𝐚 𝐛á𝐧𝐭𝐚𝐥𝐦𝐚𝐳á𝐬 𝐞𝐠𝐲𝐢𝐤 𝐟𝐨𝐫𝐦á𝐣𝐚, 𝐚𝐦𝐢𝐤𝐨𝐫 𝐦𝐚𝐠𝐚𝐝 𝐞𝐥𝐥𝐞𝐧 𝐜𝐬𝐞𝐥𝐞𝐤𝐬𝐳𝐞𝐥, 𝐚𝐦𝐢𝐤𝐨𝐫 𝐦𝐚𝐠𝐚𝐝𝐚𝐭 𝐚𝐛ú𝐳á𝐥𝐨𝐝… é𝐬 𝐧𝐞𝐦 𝐭𝐮𝐝𝐬𝐳 𝐤𝐢𝐬𝐳á𝐥𝐥𝐧𝐢 𝐛𝐞𝐥ő𝐥𝐞.

Mert néha nem is akarsz. Mert az olyan „jó”, olyan „komfortos”, mert ez a „biztonságos”.
Meddig? Kérdezem én. Amíg depressziós leszel, aztán öngyilkos, vagy rákos beteg.

Amikor azt hallod valakitől, hogy „nem szoktam sírni”, „engem ez már nem érint meg”, „én erős vagyok”, akkor ÉRDEMES egy pillanatra megállni, mert lehet, hogy 𝐚𝐳 𝐢𝐥𝐥𝐞𝐭ő 𝐧𝐞𝐦 é𝐫𝐳é𝐤𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 — 𝐡𝐚𝐧𝐞𝐦 𝐭ú𝐥 𝐬𝐨𝐤 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧𝐭 é𝐫𝐳𝐞𝐭𝐭 𝐦á𝐫. Lehet, hogy nem gyenge — hanem épp most tartja magát össze, és az is lehet, hogy nem közömbös — hanem fáradt. Fáradt attól, hogy mindig neki kellett túlélni.

A bántalmazás nyomai nem mindig látszanak. Sokszor nem kék-zöld foltokban, hanem mondatokban, tekintetekben, hallgatásokban élnek tovább.

Ott vannak a testtartásban, abban, ahogy valaki elnéz, ha dicsérik, vagy abban, ahogy nem meri kimondani, ha fáj.

És ott van abban is, amikor valaki soha nem sír. Mert megtanulta: a sírás veszélyes.

𝐀 𝐭𝐫𝐚𝐮𝐦á𝐤 𝐧𝐞𝐦 𝐭ű𝐧𝐧𝐞𝐤 𝐞𝐥 – 𝐜𝐬𝐚𝐤 𝐟𝐨𝐫𝐦á𝐭 𝐯á𝐥𝐭𝐚𝐧𝐚𝐤.

• Aki gyerekként félt, felnőttként lehet, hogy irányítani akar.
• Akit elhallgattattak, lehet, hogy ma sem meri elmondani, ha bántják.
• És aki bántalmazott közegben nőtt fel, gyakran nem ismeri fel, ha maga is bántalmazó kapcsolatba kerül.

𝗘𝘇 𝗻𝗲𝗺 𝗴𝘆𝗲𝗻𝗴𝗲𝘀é𝗴, 𝗵𝗮𝗻𝗲𝗺 𝘁𝗮𝗻𝘂𝗹𝘁 𝘁ú𝗹é𝗹é𝘀. 𝗗𝗲 𝗮 𝗺𝗶𝗻𝘁á𝗸 𝗳𝗲𝗹𝗶𝘀𝗺𝗲𝗿𝗵𝗲𝘁ő𝗸 — é𝘀 á𝘁í𝗿𝗵𝗮𝘁ó𝗸.

A Mentális Egészség Világnapján (is) emlékezzünk arra, hogy a „nem sírok” mögött sokszor épp a legmélyebb érzések rejtőznek.

𝐅𝐢𝐠𝐲𝐞𝐥𝐣ü𝐧𝐤 𝐞𝐠𝐲𝐦á𝐬𝐫𝐚. 𝐀 𝐬𝐳𝐚𝐯𝐚𝐤 𝐦ö𝐠é, 𝐚 𝐜𝐬𝐞𝐧𝐝 𝐦ö𝐠é, 𝐚 𝐧𝐞𝐯𝐞𝐭é𝐬 𝐦ö𝐠é, é𝐬 𝐡𝐚 𝐯𝐚𝐥𝐚𝐤𝐢 𝐯é𝐠𝐫𝐞 𝐞𝐥 𝐦𝐞𝐫𝐢 𝐦𝐨𝐧𝐝𝐚𝐧𝐢, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐟á𝐣 — 𝐧𝐞 𝐟𝐨𝐫𝐝í𝐭𝐬𝐝 𝐞𝐥 𝐚 𝐟𝐞𝐣𝐞𝐝!

Mert néha egyetlen együttérző mondat is lehet az, ami megállít egy láthatatlan lejtőn.

FIGYELEM!
Így viselkedhet valaki, aki bántalmazott a jelenben, vagy az volt gyerekkorában:

𝟏. 𝐅𝐨𝐥𝐲𝐭𝐨𝐧 𝐛𝐨𝐜𝐬á𝐧𝐚𝐭𝐨𝐭 𝐤é𝐫 — 𝐦é𝐠 𝐚𝐤𝐤𝐨𝐫 𝐢𝐬, 𝐡𝐚 𝐧𝐞𝐦 ő 𝐡𝐢𝐛á𝐳𝐨𝐭𝐭.
„Bocs, hogy zavarlak.” „Ne haragudj, ha sok vagyok.”
Miért? Mert megtanulta, hogy a legkisebb hibájáért is büntetés jár. A bocsánatkérés a védekezés egy formája lett.

𝟐. 𝐍𝐞𝐦 𝐭𝐮𝐝 𝐧𝐞𝐦𝐞𝐭 𝐦𝐨𝐧𝐝𝐚𝐧𝐢.
Belemegy olyan dolgokba, amiket nem akar — munkában, párkapcsolatban, baráti helyzetben.
Miért? Mert a „nem” korábban konfliktust, kiabálást vagy büntetést jelentett. A határhúzás nála veszélyérzetet vált ki, nem biztonságot.

𝟑. 𝐓ú𝐥𝐤𝐨𝐧𝐭𝐫𝐨𝐥𝐥á𝐥𝐣𝐚 𝐦𝐚𝐠á𝐭.
Figyeli, mit mond, hogyan ül, milyen a hangja.
Miért? Mert megtanulta, hogy a legkisebb „rossz” mozdulatért is baj lehet. A teste állandóan készenlétben van.

𝟒. 𝐌𝐢𝐧𝐢𝐦𝐚𝐥𝐢𝐳á𝐥𝐣𝐚 𝐚 𝐟á𝐣𝐝𝐚𝐥𝐦á𝐭.
„Nem volt az olyan vészes.” „Másnak sokkal rosszabb.”
Miért? Mert ha gyerekkorában nem hitték el a fájdalmát, megtanulta elrejteni. Így próbálja elviselhetővé tenni a múltat.

𝟓. 𝐍𝐞𝐡𝐞𝐳𝐞𝐧 𝐛í𝐳𝐢𝐤, 𝐦é𝐠𝐢𝐬 𝐫𝐞𝐭𝐭𝐞𝐠 𝐚𝐳 𝐞𝐠𝐲𝐞𝐝ü𝐥𝐥é𝐭𝐭ő𝐥.
Kapcsolatban szorong, egyedül meg üresnek érzi magát.
Miért? Mert a biztonság fogalma nála összekeveredett a félelemmel. Az ismerős fájdalom néha „biztonságosabbnak” tűnik, mint az ismeretlen nyugalom.

𝟔. 𝐌𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧𝐭 𝐭ú𝐥𝐤𝐨𝐦𝐩𝐞𝐧𝐳á𝐥: „𝐭ú𝐥 𝐣ó”, „𝐭ú𝐥 𝐤𝐞𝐝𝐯𝐞𝐬”, „𝐭ú𝐥 𝐞𝐫ő𝐬”.
Mindig segít, mindig alkalmazkodik, mindig mosolyog.
Miért? Mert gyerekkorában az elfogadást csak feltételekkel kapta. A szeretetért meg kellett dolgoznia — és most is ezt teszi, akár a saját rovására is.

𝟕. 𝐍𝐞𝐦 𝐢𝐬𝐦𝐞𝐫𝐢 𝐟𝐞𝐥, 𝐡𝐚 ú𝐣𝐫𝐚 𝐛á𝐧𝐭𝐣á𝐤.
A bántalmazás neki „normálisnak” érződik.
Miért? Mert nem feltétlenül a bántalmazót keresi, hanem azt az érzelmi mintát, amit ismer. Ezért ismétlődnek a történetek, míg egyszer tudatosan meg nem állítja.

𝟖. 𝐍𝐞𝐯𝐞𝐭, 𝐚𝐦𝐢𝐤𝐨𝐫 𝐬í𝐫𝐧𝐢𝐚 𝐤é𝐧𝐞.
Elvicceli a fájdalmat, gúnyt űz magából.
Miért? Mert ez a szégyen elhárításának eszköze.
A humor túlélési stratégia lett.

𝟗. 𝐀 𝐥𝐞𝐠𝐤𝐢𝐬𝐞𝐛𝐛 𝐤𝐫𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚 𝐢𝐬 𝐦é𝐥𝐲𝐞𝐧 𝐦𝐞𝐠𝐬𝐞𝐛𝐳𝐢.
Miért? Nem azért, mert sértődékeny, hanem mert a múltban a kritika bántalmazás előjele volt. Egy megjegyzés neki nem csak „vélemény”, hanem fenyegetésérzet.

𝟏𝟎. 𝐄𝐥𝐯𝐞𝐬𝐳í𝐭𝐢 𝐚 𝐤𝐚𝐩𝐜𝐬𝐨𝐥𝐚𝐭𝐨𝐭 𝐚𝐳 é𝐫𝐳é𝐬𝐞𝐢𝐯𝐞𝐥.
Nem tudja, mit érez, mit szeretne, mitől fél.
Miért? Mert sokáig nem volt biztonságos érezni. A test emlékszik, de a tudat védi magát — ezért jön a „nem tudom”, „nem érzem”, „mindegy”.

És végül:

A bántalmazott ember nem gyenge.

Ő az, aki túlélte.

Csak épp most tanulja, hogyan kell nem csak túlélni, hanem élni is.

𝐍𝐄 𝐅𝐎𝐑𝐃𝐔𝐋𝐉 𝐄𝐋!

Az önsorsrontás (vagy önszabotázs) azt jelenti, amikor valaki tudatosan vagy – gyakrabban – tudattalanul olyan döntéseket, viselkedést, gondolkodásmódot ismétel, amelyek akadályozzák a saját boldogulását, céljainak elérését, vagy a jólétét.Olyan, mintha belül lenne egy „fékező erő”, ami akkor is visszahúz, amikor a tudatos részed előre akar menni.

Az önsorsrontás néhány tipikus formája:

Halogatás: fontos dolgokat mindig későbbre tolni, aztán szorongani miattuk.

Túlzott önkritika: „úgysem vagyok elég jó”, „minek próbáljam, nem fog menni”.

Önpusztító kapcsolati minták: újra és újra olyan emberekkel lenni, akik nem bánnak jól veled.

Célok elengedése az utolsó pillanatban: amikor már majdnem sikerülne valami, inkább visszalépni.

Egészségtelen szokások: túl sok munka, alkohol, evés, netezés, amivel „bünteted” magad vagy tompítasz.

Mi állhat az önsorsrontás mögött?

Önbizalomhiány: nem hiszed el, hogy megérdemled a jót.

Félelem a változástól vagy sikertől: paradox módon a siker is félelmetes lehet, mert új felelősséget, elvárást hoz.

Gyermekkori minták: ha azt tanultad meg, hogy „nem jár neked”, „úgysem sikerül”, ez belső programmá válhat.

Belső ellentmondás: egyszerre vágysz valamire, és félsz is tőle.

Hogyan lehet megállítani?

• Érdemes megfigyelni és észrevenni a mintát: ha tudod, hogy bizonyos helyzetekben rendszeresen „önmagad ellensége” leszel, máris van választási lehetőséged.
• Érdemes megnevezni a triggert – mikor szoktál önsorsrontóan viselkedni? Stressz, kudarcélmény, félelem után?
• Érdemes kis lépésekben változtatni – nem azonnal kell „megváltozni”, elég egy apró döntést másképp hozni.
• Érdemes a pozitív belső párbeszéd – megtanulni máshogy beszélni magaddal: nem kritizálni, hanem támogatni saját magad.
• Érdemes támogatókat keresni – barát, coach, terapeuta segíthet rávilágítani, ha belül vakfoltod van.
• Érdemes új szokásokat kialakítani – amik erősítenek, és nem visszahúznak (pl. rendszeres mozgás, strukturált napirend, sikerélmények gyűjtése).

Tulajdonképpen az önsorsrontás leállítása arról szól, hogy tudatosabban választasz magad mellett minden olyan helyzetben, ahol eddig magad ellen döntöttél.

Gyakorlatok az Önsorsrontás megállításához

Első gyakorlat: A STOP – CSERÉLD – ERŐSÍTSD – módszer, ami arra épül, hogy időben elkapd az önszabotáló gondolatot, mielőtt viselkedéssé válik.

STOP – Vedd észre!

Amikor megjelenik egy tipikus önsorsrontó gondolat, pl.:

• „Úgysem fog sikerülni.”
• „Én ezt nem érdemlem meg.”
• „Majd később megcsinálom.”

Állj meg egy pillanatra, és tudd beazonosítani, hogy ez az önszabotázs szól.
Akár mondhatod magadban: „Stop, ez most egy régi program, nem az én valóságom.”

CSERÉLD – Fordítsd át!

Kérdezd meg magadtól:

• „Ha most a barátom lennék, mit mondanék neki ebben a helyzetben?”
• „Mi lenne egy reálisabb, támogatóbb gondolat?”

Példák átfordításra:

„Úgysem fog sikerülni.”  – gondolatra a felülíró mondat lehet: „Nem tudom még, mi lesz a vége, de ha lépésenként csinálom, van rá esélyem.”

„Én ezt nem érdemlem meg.” – gondolat helyett: „Én is megérdemlem a jót, pont úgy, mint más.”

ERŐSÍTSD – Tegyél hozzá cselekvést!

Erősítsd meg az új gondolatot egy apró lépéssel:

• Ha halogatnál : nyisd ki a „dokumentumot” vagy a saját történeted, és „írd be” az első sort.
• Ha félsz belevágni valamibe: írj le három kis lépést, amivel el tudod kezdeni – majd csináld meg az elsőt.
• Ha nem mersz kapcsolatot felvenni: írj le egy barátnak egy rövid üzenetet („Szia, eszembe jutottál”), vagy hívd fel azt, akivel biztonságos beszélni.
• Ha jön a negatív önkritika: írj fel egy erősségedet vagy egy sikeres pillanatot egy füzetbe.
• Ha önbüntető szokásba csúsznál (pl. túl sok netezés, evés): állj meg, és válassz egy apró, pozitív alternatívát (pl. igyál egy pohár vizet, sétálj 2 percet).
• Ha túl nagy a nyomás: mondj ki hangosan egy rövid mantrát, pl. „Most csak egy dolgot teszek meg.”
• Ha félelem állít meg: vegyél három mély levegőt, és közben mondd magadban: „képes vagyok a következő lépésre.”Az apró lépés visszajelzést ad az agyadnak: „tudok másképp működni”. Csináld addig, amíg elhiszed. Ne próbáld, csináld.

A lényeg: nem megállítani kell a gondolatokat, hanem felismerni és másik útra terelni őket. Minél többször gyakorlod, annál automatikusabb lesz, hogy nem húzod vissza magad.

Miért pont „vele” szemben nehéz? – ha egy személlyel kapcsolatban érzed ezt.

Erős érzelmi kötődés és múlt
Ő XY, tehát nem „egyszerű múltbeli kapcsolat”, hanem lehet ez egy élethosszig tartó összeköttetés. Például a gyermekeid anyja, vagy apja. Ez a kötés sokszor érzelmi túlerőt ad a másiknak, még akkor is, ha már tudod, hogy ártó volt.

Határátlépések nyomai
Ha valaki vagy valami elvette tőled a biztonság alapjait (például: lakás, pénz, stabilitás, biztonság), akkor belül maradhat egy „nekem nincs jogom” érzés. Ez a minta újra és újra beindulhat, amikor vele kapcsolatba kerülsz.

Hatalmi egyensúly felborulása
Mivel „ő” vagy „az” vitt el dolgokat, a kapcsolatotokban egyfajta erőfölény maradhatott fenn. Tudattalanul még most is úgy működhet a dinamika, mintha ő vagy az- az esemény lenne a döntőbíró, neked pedig alkalmazkodni kell.

Belső hiedelmek, amik élnek benned
Lehet, hogy más helyzetekben már tudod magad mellett meghúzni a határt, de vele, vagy azzal a bizonyos dologgal, érzéssel kapcsolatban ami triggerel és önsorsrontásba kezdesz ott maradtak olyan hiedelmek, mint pl.:

• „Nélküle nem boldogulok.”
• „Nekem tűrnöm kell.”
• „Ha szembeszállok, még rosszabb lesz.”

A fájdalom feldolgozatlansága
Amíg a veszteség (hogy ő vagy az esemény ami történt elvette, amid volt, vagy kellemetlen helyzetbe kerültél valaki vagy valami miatt) nincs teljesen feldolgozva, addig könnyen újraéled a fájdalom, és belülről megakasztja a cselekvést.

Mit lehet tenni?

Tudatosítani a kivételt: ismerd el magadnak, hogy „igen, vele, vagy azzal a bizonyos dologgal szemben más szabályok élnek bennem, mint másokkal szemben vagy más helyzetekben”.

Már ez is erőt adhat, mert nem azt üzeni, hogy mindenben gyenge vagy, hanem hogy itt van egy különleges csomópont.

Külön választani a szerepeket: ő mint apa/anya/ barát/ partner jelen van az életedben de ő mint partner vagy barát már nem határozhatja meg a te életedet. Ezt belül újra és újra szét lehet választani.

Vagy: az – az esemény megtörtént, de az a bizonyos esemény már nem határozhatja meg a jelenlegi életed.

Kicsi győzelmeket keresni: apró dolgokban határt húzni. Ha személyről van szó érdemes megfigyelni hogyan kommunikálsz vele, mennyi időt adsz neki a figyelmedből, mit engedsz meg magadnak, amikor róla gondolkodsz. Ezekből épül lassan az erő.

Hiedelmekkel dolgozni: minden alkalommal, amikor észreveszed az önsorsrontó gondolatot átírni egy reálisabb változatra: „nem könnyű, de képes vagyok lépésenként építeni magam”.

Támogatói háló erősítése: barát, szakember, közösség – bármi, ami segít, hogy ne csak „vele szemben”, vagy azzal „a bizonyos dologgal szemben” kelljen erőből állnod, hanem legyen külső támaszod.

Érdemes megkeresni, hogy hol van a legmélyebb régi programod és a legerősebb hatása annak, amit elvesztettél. Nem gyengeség, hanem egy hanem egy feldolgozásra váró seb, ami idővel erőforrássá alakítható.

Második gyakorlat: Erő-visszavétel gyakorlat

Ezt a gyakorlatot otthon, nyugodt körülmények között érdemes elvégezni. Lehet írásban, vagy csukott szemmel, vizualizálva is.

1. Helyzet felidézése
Gondolj egy olyan szituációra, amikor azt érezted, hogy valami elvett tőled egy darabot az erődből: biztonságot, önbizalmat, méltóságot, lehetőséget. Nem kell a legfájdalmasabbat választani elsőre – elég egy kisebb epizód.

2. Érzés megnevezése
Figyeld meg, mit érzel most ezzel kapcsolatban: harag, félelem, tehetetlenség, szégyen? Adj neki szót: „Most azt érzem, hogy…”.

3. A „lánc” elképzelése
Képzeld el, hogy közted és a helyzet között van egy láthatatlan lánc. Mintha a történtek óta ezen keresztül az erőd egy része ott ragadt volna.

4. A döntés pillanata
Mondd ki magadban:
„Ez az erő az enyém. Nem adom tovább. Visszaveszem.”

5. A visszaáramlás képe
Lásd, ahogy a láncból kiszakad a része, és az energia – fény, szín, szikra, ahogy neked jó – visszaáramlik beléd. Ahogy belép, érzed: a mellkasodban, a testedben megerősödsz.

6. Lezárás
Képzeld el, hogy a lánc megszűnik közted és a helyzet között. Mostantól nincs ott az a fogás, ami eddig megakasztott.
Zárd le egy mondattal:
„Ami az enyém, nálam marad. Ami nem az enyém, azt elengedem.”

Tippek a gyakorláshoz:

• Először kisebb helyzetekkel gyakorold, aztán lépj a nagyobb sebekhez.
• Minden alkalommal, amikor csinálod, egy kicsit több erőt érzel majd visszatérni.
• Ha túl intenzív érzések jönnek, hagyd abba, vegyél néhány mély levegőt, és tudd: nem kell egyszerre mindent visszavenni.

Az önsorsrontás sokszor egy feldolgozatlan seb újra és újra aktiválódása. Ezzel a gyakorlattal megtanulhatod, hogy az erőd mindig visszahívható – és hogy a döntés joga nálad van.