Az elkövetkezendő napokban megosztok veletek egy-két történetet, aminek a szem és fültanúja voltam. Nem minősíteni szeretnék senkit, hanem szeretném a gyermekek verbális (vagy fizikai) bántalmazásának számát csökkenteni. „Szerencsére” mostanában verbális bántalmazásokat láttam csak, de éppen elég az is ahhoz, hogy gyermekeink sorsát egy életre megpecsételjük.
ANYÁK, ÉN VELETEK VAGYOK NEM ELLENETEK!
1. rész
Helyszín, 13. kerület
Kisgyerek elszalad egy éppen nyíló garázskapu előtt. Az autó még bent áll, nem hajtott ki.
Anyuka üvöltve rohan a kislánya után, miközben egy babakocsit tol. A közeli szendvicsezőnél két anyuka 1-1 gyerekkel éppen ebédel. Én sétálok, miközben szemtanúja leszek annak, hogy a garázskapu előtt átszaladó kislányt anyukája miután utolérte, a karjánál fogva üvöltve húzza végig a járdán, úgy, hogy közben a kislány cipője leesik a lábáról (ezt el is hagyják), a szoknyája felcsúszik.
A jelenettől az én gyomrom görcsbe rándul, mert a kislány számára megalázónak tartom a helyzetet.
Másik két anyuka döbbenten nézi a kislány utcán való végig húzását, merthogy anyuka szó szerint húzta a gyermeket a földön.
Értem a szituációt. Teljesen, és megértem. Anyuka megijedt, ez természetes. Hála az égnek, nem történt semmi baj. Én ebben az esetben nem tudtam csendben maradni. Felszedtem az útról a kislány elhagyott aprócska cipőjét, és utánuk siettem, majd megkértem anyukát, ne húzza a kislányt a földön. Semmi jogom nem volt beleszólni ebbe a szituációba, pontosan tudom – és ezt meg is kaptam az anyukától természetesen. Annyit azonban hozzá tettem:
„Én azt feltételezem, hogy nagyon megijedtél, de sokkal célravezetőbb lenne, ha nem húznád a kislányt a földön, hanem megölelnéd, és elmondanád neki, hogy mennyire megijedtél, és kérnéd arra, hogy többet ezt ne csinálja, mert nem biztonságos.”
Aztán gyomorgörccsel tovább álltam. Az ebédelő két anyuka utánam szólt, hogy jól tettem, hogy oda mentem, és nem hagytam, hogy tovább húzza a gyereket a földön. Jól esett a támogatásuk, de sokára nyugodtam csak meg.
Abban a pillanatban anyuka reakciója egyáltalán nem volt megfelelő. Nem felelős szülőként reagált. A gyermeket abban a pillanatban megalázta. Ott abban a pillanatban megírta a gyermek sorskönyvét. Feltételezem más esetekben is agresszívan viselkedik bele. Az így „nevelt” gyermekekből lesz később egy önbizalomhiányos felnőtt, aki nem lesz képes megtartani a saját határait, és másoknak is engedni fogja azt, hogy „húzzák a földön”. Vagy még rosszabb: bántalmazó kapcsolatban fog élni, mert neki a bántalmazás és a megalázás lesz a komfort zónája, amiből csak segítséggel fog tudni kilépni, ha egyáltalán mer kérni segítséget, és nem szégyelli majd magát. De valószínűleg fogja!
Anyuka pedig nyilvánvalóan fáradt, és én sem voltam mindig nyugodt édesanya. Nem vagyok álszent. De most már másként csinálnám, és szívesen megtanítom neked, hogyan csináld, hogy a gyermeked kiegyensúlyozott és boldog felnőtt legyen!
KERESS BIZALOMMAL HA ELFOGYOTT A TÜRELMED! SZERETETTEL ÉS MEGÉRTÉSSEL VÁRLAK!
Előttem nincs mit szégyellned.
