Szeptember 10. az Öngyilkosság-megelőzés Világnapja, amelyet a WHO és az International Association for Suicide Prevention (IASP) hirdetett meg.
Ezt a mondatot ott fent, nem én találtam ki, ezt a választ küldte nekem a mai reggelen egy családsegítő szolgálat vezetője arra a kérdésemre, hogy a család, akiket hozzájuk irányítottam, akiknek a gyermekükkel kapcsolatosan jelzést tettem öngyilkossági szándék miatt, miért nem kapott még családterápiát?
A válaszban még az is említésre került, hogy 16 fő van a várólistán, akik szeretnének családterápiára járni. Akik szeretnének, mert ez a család még oda sem jelentkezett. A várólista sem volt fontos a számukra, a nyaralás és az egyéb elfoglaltság igen. „Szuper.”
Kérdezem én: miért szülnek ezek a nők gyermeket? Amennyiben pedig mentális problémájuk van, vagy elakadásuk az anyasággal kapcsolatosan, miért nem kérnek segítséget és vállalják a felelősséget? Hol van apuka ebben a helyzetben?
Hogy lehet egy gyermeket így magára hagyni? Hogy lehet az, hogy engem ez jobban érdekel, mint magát a családot? Mi az, hogy nem érnek rá?!
Tipikusan jellemző a családokra az egyébként, hogy amikor jelzem, egy gyermek öngyilkossági szándékát feléjük engem tesznek felelőssé. Azt hiszik, hülyeségeket beszélek, túlgondolom a dolgot, pedig nem. Ezek után jelzést teszek az illetékes családsegítők felé. Ezek után a család azonnal elviszi tőlem a gyermeket, tőlem, akiben annyira megbízott a gyermek, hogy ezeket elmondta nekem, mert nekik egyébként nem!
A legféltettebb titkaikat osztják meg velem, és ilyenkor én nem elárulom őket, hanem a jelzési kötelezettségem miatt köteles vagyok jelzést tenni. Ha nem teszem meg, elmulasztom a kötelezettségemet, és az is lehet, hogy a gyermek véget vet az életének rövid időn belül. A titoktartás alól mentesülök ezekben az esetekben, főleg 14 éves kor alatt.
Nekem nem kompetenciám mentális betegségekkel foglalkozni. Én valójában mentálisan egészséges embereket kísérhetek. Nem foglalkozhatok öngyilkos jelöltekkel, skizofrénekkel, vagy személyiség zavaros emberekkel.
Azonban van egy csodálatos képességem, hogy szinte az első alkalommal, amikor találkozom egy gyermekkel, vagy felnőttel, azonnal észreveszem az abúzus jeleit, az öngyilkos hajlamot, és rá merek kérdezni. Mivel szeretettel és értő figyelemmel fordulok feléjük, megbíznak bennem, és bár kezdetben félnek a következményektől, miután engedélyt kérek tőlük a jelzésre, továbbra is bíznak bennem. Tudják, hogy ezt értük teszem, és más gyermekekért vagy felnőttekért is. Képes vagyok tartani addig őket, amíg megtaláljuk a megfelelő kezelési módszert és szakembert a számukra. Persze ilyenkor sürget az idő. Ilyenkor elérhető üzemmódban vagyok telefonon is.
Tények, adatok, számok:
- A társadalombiztosítás keretein belül csekély az esély, hogy időben kezeléshez jutnak.
- Az idei nyár elejei esetem, most kap megfelelő ellátást az egyik pszichiátriai osztályon. Nem volt hely. A családsegítőben egy pszichológusra 80 fős a váró lista. Ez azt jelenti, 80 gyermek vár egy pszichológusra, hogy segítséget kapjon.
- Ahogy fentebb írtam a családterápiás ellátásokra is hosszú a várólista.
Jogszabályi előírás szerint:
- Egy iskolában 500 diákra jut egy félállású pszichológus, rosszabb helyeken 3000 gyermekre jut egy pszichológus. A valóság tehát: a szakemberek jelentős túlterheltsége, az ellátás gyakori hiánya vagy késlekedése.
- Magyarországon az öngyilkosság a 15–19 éves korosztály második leggyakoribb halálozási oka, Európában pedig a fiatalkori halálozás terén ez a súlyos probléma kiemelkedően jelen van.
- Magyarországon a diagnosztizált mentális zavarok aránya a serdülőknél 11,2 %, ami szintén kiemelkedően magas.
- A fiatalkori öngyilkosságok több mint 90 %-ának hátterében kezeletlen pszichiátriai betegség áll.
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány adatai szerint az elmúlt egy évben: 30 000 fiatal kereste meg a segélyvonalat. Körülbelül 2 000 megkeresést öngyilkossági gondolat miatt tettek. 1 500 esetben pedig önsértés volt a témakör.
(Én egyszer próbáltam hívni a Kék Vonalat az egyik gyermek miatt, késő este, elsőre elértem őket, ezek után még egy hívást kellett volna megtennem feléjük: hatszor próbáltam, végül nem sikerült újra beszélnem velük. Nem azért, mert nem veszik fel, hanem annyi hívás érkezik be hozzájuk, hogy nincs kapacitásuk a bejövő hívásokat fogadni.)
A fiatalok jelentős része pszichoszomatikus tünetekkel is küzd: 57,3 % gyakori fáradtságról, 54,2 % idegességről, és 28,7 % fejfájásról számol be. 15 %-uk egyszerre több tünetet is tapasztal.
A leggyakoribb mentális panaszok:
- szorongás (92 %),
- magatartászavar (83 %),
- családi harmónia megbomlása (82 %),
- tanulási- és figyelemzavar (77–79 %),
- depresszió (61 %),
- önsértés (51 %),
- evészavar (39 %) és családon belüli erőszak (38 %) szerepelnek
Figyelmeztető jelek, amelyekre érdemes figyelni:
1. Viselkedésbeli jelek
- Hirtelen visszahúzódás, elszigetelődés a kortársaktól és családtól.
- Kedvenc tevékenységek, hobbik iránti érdeklődés elvesztése.
- Tanulmányi teljesítmény hirtelen romlása.
- Gyakoribb hiányzások az iskolából, elmaradozás a programokról.
- Fokozott kockázatvállalás, veszélyes viselkedések (pl. önsértés, alkohol/drog kipróbálása).
2. Érzelmi jelek
- Tartós szomorúság, levertség, motiválatlanság.
- Szélsőséges hangulatingadozások (pl. egyik pillanatban düh, másikban közöny).
- Gyakori sírás vagy éppen „érzelemmentesség”, mintha „kikapcsolna”.
- Bűntudat, értéktelenség, „teher vagyok” érzés kifejezése.
- Jövőkép hiánya: „Úgysem lesz belőlem semmi”, „Nincs értelme semminek”.
3. Kommunikációs jelek
- Nyílt vagy burkolt utalások a halálra:
- „Bárcsak ne kellene reggel felébrednem.”
- „Jobb lenne mindenkinek nélkülem.”
- Búcsúzkodás, személyes tárgyak elajándékozása.
- Interneten, közösségi médiában halállal, öngyilkossággal kapcsolatos posztok, keresések.
- Biztosító tű kitűzése a ruhára, vagy nyakláncra fűzve (ez a „kapaszkodom még az életbe!” szimbóluma)
4. Testi jelek
- Alvászavar: túl sok alvás vagy éppen álmatlanság.
- Étkezési szokások változása (falásrohamok, étvágytalanság).
- Gyakori fejfájás, hasfájás, amit nem indokol szervi probléma.
- Fáradtság, energiahiány.
- Önsértés jelei: vágások, horzsolások, égésnyomok eltakarása (pl. mindig hosszú ujjú ruha).
5. „Riasztó kombináció”
Ha egyszerre több jel is fennáll, különösen, ha:
- visszahúzódás + jövőtlenségérzés + búcsúzkodás/halálról való beszéd → nagyon erős veszélyjelzés.
Mit tehet egy felnőtt, ha ezeket észleli?
- Nyíltan kérdezni: „Látom, hogy szomorú vagy. Gondoltál már arra, hogy bántsd magad?” – a kutatások szerint a rákérdezés nem növeli a kockázatot, hanem megkönnyebbülést hozhat.
- Biztonság megteremtése: ne maradjon a gyerek egyedül, amíg komoly veszélyt látsz.
- Szakemberhez irányítás: pszichológus, gyermekpszichiáter, krízisvonal (pl. Kék Vonal: 116-111).
- Elfogadó jelenlét: ítélkezés nélkül meghallgatni, nem bagatellizálni („ne dramatizálj”) és nem sürgetni („szedd össze magad”).
