Azért teszem meg, mert amikor olyan posztokat látok, hogy a „nő a probléma” az nálam kiveri a biztosítékot.
Majd az említett poszt hosszasan taglalja, hogy MI NŐK értsük meg a maszkulin természetet, ami egyenlő azzal, hogy a férfi sört iszik, pornót néz, fut, horgászik egyedül.
Ha, és amennyiben mi NŐK ezt elfogadjuk, akkor megértjük a FÉRFIT. Állítólag a férfi természet „ilyen”, ez a szerető formája.
Ráadásként, ha ez nem lenne elég, akkor kiderül a posztból, hogy a férfi csak akkor tud kapcsolódni, ha mindezt mi NŐK „engedjük” nekik, és elfogadjuk, ja és nálunk meg ugye pont fordítva van.
De egyébként ugye MI NŐK csak ebben a posztban fordulunk sarkon eme jelenetek láttán, egyébként meg nem, hanem követelőzünk, utasítunk, kontrollálunk, és mi hajszoljuk a férfiakat a pornó nézésbe, az ivásba, és a többi üzemmódba.
És! ha ez nem lenne elég, akkor ennek a magas fokon művelése a poszt szerint már szinte meditáció. (ahahahaha)
És! ha ez sem lenne elég, akkor ha MI NŐK elkezdünk ugye úgy viselkedni, ahogy a férfinak ez nehéz (jaj, szegény férfi) akkor a férfi áldozat szerepbe bújik, és arra normális reakció az agresszió.
𝐌𝐢 𝐚 𝐟@𝐬𝐳?!
SZERINTEM MEG NEM ÍGY VAN.
É𝐧 ú𝐠𝐲 𝐡í𝐯𝐨𝐦 𝐞𝐳𝐭 𝐚 𝐦ű𝐤ö𝐝é𝐬𝐢 𝐦ó𝐝𝐨𝐭, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐞𝐥𝐤𝐞𝐫ü𝐥ő ü𝐳𝐞𝐦𝐦ó𝐝.
Majd amikor kikértem a poszt alatt a NŐI nem nevében ezt, akkor a poszt írója mellékesen megjegyezte (annak ismerete nélkül, hogy mivel foglalkozom), hogy nem kellett volna használnom az AI-t a válaszadásra. NA.
Ezzel úgy gondolja, leminősíthet engem nőként, mintha nem lenne agyam, pedig elárulom van. Akkor is, ha a hajam színe szőke. Az ő kommentje természetesen nem rólam szólt, és nem engem minősített (le).
𝐀 𝐯á𝐥𝐚𝐬𝐳𝐨𝐦 𝐚 𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐫𝐚 í𝐠𝐲 𝐡𝐚𝐧𝐠𝐳𝐨𝐭𝐭:
„Kikérem magamnak – nőként és szakemberként is – azt a narratívát, hogy „a nő a probléma”! Ez nem mély igazság, hanem projekció. A leírt jelenség nem férfi természet, hanem érzelmi elkerülés.
Nem maszkulin spiritualitás, hanem konfliktuskerülés, kötődési sérülés és feldolgozatlan gyermekkori minta. Amikor egy férfi fellélegzik attól, hogy „nem kell kapcsolódnia”, az nem szabadság, hanem védekezés az intimitás ellen.
A sör, pornó, bámulás nem spirituális visszavonulás, hanem önszabályozási pótlék. Spirituális köntösbe csomagolni ezt tipikus bypass: egy éretlen megküzdési módot emelünk piedesztálra, hogy ne kelljen fejlődni?
Azt gondolom az sem igaz, hogy csak a férfi vágyik egyedüllétre, a nő pedig csak kapcsolódásra. (Én kifejezetten kedvelem a magammal töltött időt.) Ez nem nemi természet kérdése, hanem kötődési stílus és érettség, vagy önismeret kérdése.
Az elkerülő kötődés távolságot keres, a szorongó kötődés kontrollt.
Ezek traumából tanult stratégiák – nem hormonokból fakadó sorsszerűségek. A kontroll, a féltékenység, a „piszkálás” nemcsak női sajátosság. Ezek bizonytalanságból és gyermekkori sérülésekből fakadó túlélési minták. Erről írtam nemrég Olaszországba egy könyvet is: nem a nem a lényeg, hanem az idegrendszer.
Tranzakcióanalízis szempontból (Eric Berne) a posztban leírt férfi nem Felnőtt-Felnőtt kapcsolatban van, hanem Gyermeki- én állapotban működik, mert visszahúzódik, eltűnik, passzívan védekezik. A nő erre gyakran Szülői pozícióba csúszik. (Dirigál, utasít, kontrollál) Ez nem „maszkulin-feminin dinamika”, hanem éretlen kapcsolati minta.
A valódi érett maszkulin minőség nem az eltűnésben van, hanem ebben:
– jelen maradni konfliktusban,
– felelősséget vállalni az érzésekért,
– határt tartani menekülés nélkül,
– kapcsolódni akkor is, amikor kényelmetlen.
Ez nem flow kérdés. Ez érzelmi kompetencia.
A „Maszkulin Manifesztációs” típusú üzenetek gyakran nem gyógyítanak, hanem felmentenek: a férfi áldozat, a nő zavaró tényező. Ez nem szabadít fel. Nem a nő „zavarja ki” a férfit a békéből.
A béke nem külső csend, nem kívülről érkezik: hanem belső stabilitásból.
Aki ezt nem tanulta meg felépíteni, az minden kapcsolatban fenyegetve érzi magát – nem csak a nőkkel. A gyerekeivel is.
A nő nem “A probléma”.
A probléma az éretlen minták normalizálása, spirituális köntösbe csomagolva.
Lehet ennél sokkal mélyebbre, felelősebben, emberibben beszélni férfiakról, nőkről és kapcsolódásról.
Én ebben hiszek.”
DRÁGA FÉRFIAK!
Szükségünk van rátok.
Hogy szeressetek minket, hogy biztonságot adjatok nekünk és a gyermekeinknek.
Nem csak anyagi természetű biztonságra gondolok, hanem érzelmi biztonságra. Támaszra.
Hogy bízzunk bennetek nem az a megoldás, hogy ha „félünk egy hajóban, akkor azt viccből megingatjátok alattunk”. Ilyenkor még jobban félünk. Még jobban nem bízunk.
Az eredeti poszt fenntartja az áldozati narratívát: férfi = békés lény, nő = békeromboló.
A poszt szerint a jó megoldás: kivonulni, eltűnni, visszamenni a „belső világba”, elkerülni a kapcsolati feszültséget.
De ez nem kapcsolat, hanem párhuzamos magány.
Egy érett kapcsolatban: a konfliktus lehetőség a kapcsolódásra, de csak akkor, ha ezekben a helyzetekben képesek vagyunk egymással felnőttként kommunikálni.
Az elkerülő férfi üzemmódok a gyermeki énből jönnek, a kontrolláló, számonkérő nő pedig ilyen helyzetekben szülőként működik. Amíg nem találja meg férfi és nő a saját felnőtt énjét, esély sincs normális kapcsolódásra. Ezek a rossz zsigeri reakciók berögzült gyermekkori minták vagy traumák hozadékai. Ezeket lehet szépen finomhangolni.
Végül csatolom a legszebb videót, amit valaha láttam. „𝗕𝗶𝘇𝘁𝗼𝗻𝘀á𝗴𝗯𝗮𝗻 𝘃𝗮𝗴𝘆.”
Nekünk, nőknek azt gondolom ez a legfontosabb üzenet. Nekem nem igazán volt ebben részem az életemben. (Legutóbb gyermekvédelmi ügyek kapcsán álltak mellém férfiak, amelyért végtelenül hálás vagyok.)
(Egy Survivor epizódban egy autista lány, Eva Erickson, érzelmileg túltöltődik egy feszült helyzetben és sírva összeomlik. Egy férfi játékostárs, Joe Hunter, odalép hozzá, lelassítja, jelenléttel és nyugodt szavakkal segít neki visszaszabályozni magát. A jelenet ritka, őszinte pillanat arról, hogyan tud az empátia és a biztonságos kapcsolódás valódi támaszt adni krízisben.)
𝐍é𝐳𝐝 𝐦𝐞𝐠 𝐚 𝐯𝐢𝐝𝐞ó𝐭. É𝐑𝐃𝐄𝐌𝐄𝐒.
