☏ +36 30 3265819
✉ petki.ildiko@yahoo.com
Ha úgy érzed, nem értenek meg, bántanak, vagy elvesztetted önmagad a kapcsolataidban – nálam megtanulhatod, hogyan állj ki magadért, és hogyan kapcsolódj tisztán másokhoz – és önmagadhoz.
– Rólam –

Szia, örülök, hogy itt vagy!
Coachként, mentálhigiénés konzulensként, trénerként és emberjogi nevelőként abban segítek felnőtteknek, szülőknek és fiataloknak, hogy újra (vagy először) biztonságban érezzék magukat a kapcsolataikban és saját magukban.
Sokan keresnek meg olyan helyzetekkel, amikor:
- mindig összevesznek a párjukkal, de nem értik, miért,
- megalázva érzik magukat otthon vagy a munkahelyükön,
- sírnak vagy dührohamot kapnak, ha „beszólnak” nekik,
- nem tudják kifejezni az érzéseiket, vagy képtelenek nemet mondani.
Ezek nem egyedi problémák – ezek emberi nehézségek. A legtöbb ilyen helyzet abból fakad, hogy nem tanultuk meg, hogyan álljunk ki magunkért úgy, hogy közben kapcsolódni is tudjunk másokhoz.
Kommunikációs nehézségek, határok hiánya, generációs minták – ezekkel dolgozom.
Az én célom: segíteni megtalálni az egyensúlyt. Ahol tudsz véleményt mondani, nemet mondani, kérni, kapcsolódni – önmagad maradva.
Dolgozom szülőkkel, kamaszokkal, felnőttekkel, gyerekekkel, vezetőkkel és alkalmazottakkal – mert a bizalom és a tisztelet minden kapcsolat alapja.
Végzettségeim és szerepeim:
- Coach
- Ifjúsági coach
- Mindfulness coach
- Emberi jogi nevelő
- Mentálhigiénés konzulens
- Kommunikációs tréner
– Coaching –

Több területen segítek, de egy dolog közös minden folyamatban: az egészséges kommunikáció helyreállítása.
Legyen szó párkapcsolatról, családról, munkahelyről vagy gyereknevelésről – a konfliktusok gyökere sokszor a kommunikációs elakadásokban, és a nem megfelelő én-állapotban való működésben rejlik.
Módszereim
- Tranzakcióanalízis – segít megérteni, milyen én-állapotban kommunikálunk (felnőtt, gyermek, szülő)
- Asszertív kommunikáció tanítása – hogyan mondjunk nemet, hogyan fejezzük ki érzéseinket
- Határok gyakorlása – főnökkel, párral, szülőkkel, gyerekkel
- Mindfulness technikák – stresszoldás, önreflexió, jelenlét
- Emberi jogi szemlélet – gyerekjogok, szülői felelősség, bántalmazás felismerése

Gyermek-, kamasz-, ifjúsági coaching
A gyermek-, kamasz és ifjúsági coaching foglalkozásokon alsó tagozatos gyermekekkel és a kamasz korosztállyal foglalkozom egészen 22 éves korig, anyai és szakemberi minőségemben.
A kamaszoknak is ugyanazt érdemes megtanulniuk, amit a felnőtteknek, így nekik is sok esetben kommunikációt tanítok, illetve különböző mindfulness technikákat segítek elsajátítani, hasonló módszerekkel, mint a felnőtteknél – azonban a megfelelő korosztályra szabva.
Emberi jogi nevelőként: felhívom a figyelmet a gyerekek jogaira – például, hogy joguk van véleményt mondani, határokat húzni, és egészséges kapcsolatokban felnőni.
Gyerekeknek és szülőknek egyaránt segítek ezt megtanulni.
– Blog –

Miért pont a Pitypang a jelképe az oldalamnak?
Mert változásra, átalakulásra képes. Nem ragaszkodik, száll a széllel. Eltűnik a téllel, aztán tavasszal újra éled. Könnyed és sugárzóan szép. Játékra hív, rengeteg lehetőséget rejt magában. Gyógyít. A levele a virága, a szára, a jelenléte. A sárga színe a napfényre emlékeztet, szálló pihéi a feledésre és az újrakezdésre. Míg végül földet ér, új otthonra lel és hazatalál.
Havonta többször frissülő tartalommal várlak, bízom benne, hogy találsz köztük valami igazán kedvedre valót, ami inspiráló lehet a számodra.
Szülő-gyermek kapcsolatok támogatása, hogyan?
Mintakövetés felismerése, a szülők saját viselkedésmintáinak tudatosítása.
Gyermekek önértékelésének és kommunikációs képességeinek fejlesztése.
A kritikus szülői magatartás hatásainak tudatosítása és oldása.
Szülők támogatása a kamaszaikhoz való kapcsolódásban, lázadó viselkedés megértésében.


Volt már úgy, hogy elhagyta egy mondat a szádat és „összeomlott a világ”? Hogyan legyél jelen a nélkül, hogy „ciki” lennél? Nem érted őt, vagy ő nem ért téged? Miért viselkedik veled a gyermeked máshogyan, mint másokkal? Miért nem mondd el neked „semmit”? Ismerős?
Sokszor nem az a kérdés, mi a baja a gyereknek, hanem az, hogy mi történik köztetek. Coachként, mentálhigiénés segítőként nem a „hibást” keresem – hanem a lehetőségeket.
A kapcsolat újrahangolható. A feszültség átalakulhat párbeszéddé. Nem kell egyedül lavíroznod a viharban.Lépj kapcsolatba velem, ha szeretnéd megérteni, mi van a gyermeked viselkedése mögött és szeretnél eszközöket kapni a hatékony, mégis szeretetteljes kommunikációhoz, vagy szeretnéd megőrizni (vagy újraépíteni) a kapcsolatot a kamaszoddal!
Mert van kiút a napi csatákból – és nem, nem a teljes behódolás vagy a szigorítás a kulcs.

Mi az én szuperképességem?
Az én szuperképességem az, hogy meglátom azt, amit mások még nem tudnak kimondani – segítek értelmet adni a fájdalmas, zavaros kapcsolati helyzeteknek, és utat mutatok vissza önmagadhoz. Ügyfeleim elmondása alapján szárnyakat adok.
Ott is újrateremtem a kapcsolódást, ahol már csak falak vannak. Segítek a felnőtteknek és a gyerekeknek önmagukhoz visszatalálni, a szülőknek megtanulni valóban jelen lenni – úgy, hogy mindkét fél biztonságban érezze magát.
HETI IDÉZET
“Vagy szembe nézel a démonjaiddal, vagy ők nevelik fel a gyermekeidet.”
*forrás: ismeretlen. Eredeti verzió: „Face your demons or they will raise your children.”
„Mindannyiunk felelőssége, hogy figyeljünk a körülöttünk zajló folyamatokra és tegyünk a gyermekbántalmazás ellen! ” | Petki Ildi és S. Miller András riportja a Sláger KULT-ban
A riportban a gyermekbántalmazás súlyos problémájáról beszélgettem Andrással, hiszen ez a téma folyamatos figyelmet igényelne! Bízom abban, hogy lesz még lehetőségem visszatérni a Sláger KULT-ba Andráshoz, mert egy – két poszt, vagy egy-egy riport nagyon kevés embert ér el, és ez még mindig nem elegendő ahhoz, hogy érdemben többen cselekedjünk.
Amennyiben úgy érzed, hogy szülőként nem tudod mi az, amit érdemes tenned, és hogyan védd- vagy támogasd a saját gyermeked ezekben a nehéz helyzetekben, vagy a gyermeked szótlanabb és kedvetlenebb lett mostanában, de nem tudod, mi lehet az oka, kérlek keress bátran! A szégyen, vagy a félelem csak egy érzés, ne hagyd, hogy e miatt a két érzés miatt maradjon minden úgy, ahogy MOST van!

Ha úgy érzed, egy gyermek bántalmazás áldozata – kérlek, keress meg!
Ha tudomásodra jutott, hogy egy gyermeket fizikailag, verbálisan vagy érzelmileg bántalmaznak, elhanyagolnak, megaláznak, nem hallgatják meg, elnyomják, szégyenítik,
akkor kérlek, ne maradj egyedül ezzel az információval. Állampolgári kötelességed jelezni az illetékes szervek felé, ahol ZÁRTAN kezelendő jelzést tehetsz, így soha sem derül ki a kiléted.
Semmi gond, ha nincs hozzá erőd vagy bátorságod, akkor KERESS MEG ENGEM, majd én megteszem a szükséges lépéseket!
Minden gyermeknek joga van a biztonsághoz, a tiszteletteljes bánásmódhoz és a meghallgatáshoz – otthon, az iskolában, mindenhol.
A Coaching szolgáltatásaim tartalma
Egy coaching folyamat egy témában minimum 5 alkalomból áll, de az is lehet, hogy 3 alkalom is elég a számodra, hogy változást érj el. Attól függ milyen témával érkezel. Hetente, vagy kettő hetente egy alkalommal találkozunk. Hosszabb időt nem hagyunk ki, mert úgy egyik módszer sem hatásos, viszont az egy- vagy kettő hét szünet elegendő és megfelelő a belső munkára.
Gyermek-, kamasz-, ifjúsági coaching
Gyermekekkel is zárt coaching ülés keretein belül foglalkozom, a szülő jelenléte nélkül. Természetesen akadnak olyan helyzetek, amikor a szülő jelenlétére is szükség van, azonban általában a beszélgetéseket a gyermekkel kettesben folytatom. A titoktartás ugyanúgy kötelez ezeknél az eseteknél is, ahogy a felnőttekkel való foglalkozások során – visszajelzést azonban írásban adok a szülő(k) részére. Egy gyermeknél változást egy évszak alatt (3 hónap) lehetséges érdemben elérni, de vannak akik lassabban vagy éppen gyorsabban haladnak a saját folyamataikban. Munkám során alkalmazom a Kid’s Skill módszertanát is, de dolgozunk képkártyás-, rajzos- és egyéb módszerekkel is.
A hivatalos jelzőrendszer tagjaként köteles vagyok jelezni elsősorban a szülő felé amennyiben gyermekbántalmazás gyanúja merül fel bennem a foglalkozások alkalmával, illetve segítek abban a szülőknek, hogy ezekben az esetekben kikhez fordulhatnak további támogatásért, segítségért.
A szolgáltatásaim díja
- Egyéni coaching személyesen: 20.000 Ft + terembérleti díj (3000 Ft) + ÁFA / alkalom / 55 perc
- Egyéni coaching online: 20.000 Ft + ÁFA / alkalom / 55 perc
- Gyermek-kamasz-ifjúsági coaching személyesen: 15.000 Ft + terembérleti díj (3000 Ft) + ÁFA / alkalom /55 perc
Őszi ajánlat 2025 Október-November

Vannak helyzetek, amikor 55 perc egyszerűen kevés.
Amikor már az első alkalommal érzed, hogy „most történik benned valami igazán nagyon fontos”.
A Mélyinterjús coaching azoknak szól, akik szeretnének időt és teret adni a valódi változásnak.
Itt nem kell sietni, nem kell elférni az „óra keretei között” – van idő meghallani, megérteni és megérezni, mi történik benned.
A coaching időtartama: 120 perc / alkalom
Díjazás: 35.000 Ft + ÁFA (terembérlettel)
Csak személyes jelenléttel! Fiataloknak és felnőtteknek egyaránt!
Cégeknek: A prémium, 2 órás alkalmak a vezetőknek és csapatoknak is teret adhatnak a mélyebb önreflexióra és hatékonyabb kapcsolódásra.
Ebben a biztonságos térben megengedheted magadnak a mélységet, a lassulást és a valódi megértést – mert a változás akkor maradandó, ha van ideje megszületni.
Csomagajánlatok – kedvezményes ár előre fizetve
Az alábbi csomagokkal kedvezőbb áron vehetsz részt a folyamatban, ráadásul fix időpontokat is tudunk biztosítani. A csomagok személyes és online ülésekre egyaránt érvényesek. A terembérleti díjat tartalmazzák.
Gyermek – kamasz – ifjúsági coaching csomagok, előrefizetéssel:
- 5 alkalmas csomag
81.000 Ft / csomag (bruttó)
→ 16.200 Ft / alkalom
Ajánlott kezdő folyamatként vagy kisebb elakadások feldolgozásához. - 10 alkalmas csomag
153.000 Ft / csomag (bruttó)
→ 15.300 Ft / alkalom
Ideális mélyebb, hosszabb folyamat esetén, fejlődési célok támogatásához.
Felnőtt coaching csomagok, előrefizetéssel:
- 5 alkalmas csomag
103.500 Ft / csomag (bruttó)
→ 20.700 Ft / alkalom
Rövidebb célirányos munkához, tisztázásra, elakadások oldására. - 10 alkalmas csomag
195.500 Ft / csomag (bruttó)
→ 19.550 Ft / alkalom
Hosszabb távú támogatáshoz, mélyebb önismereti vagy életvezetési folyamat esetén.
Az időpont lemondás feltételei
Lemondási és időpont-módosítási szabályzat
Kérlek, hogy az előre egyeztetett időpontokat tartsd tiszteletben – ezek a keretek mindkettőnk számára fontosak! Köszönöm!
Egy alkalom díjmentes lemondására vagy módosítására a kezdés előtt legalább 48 órával van lehetőséged. Ez akkor is érvényes, ha a lemondás oka betegség. Mi az oka ennek? Mert a terembérleti díjat nekem meg kell fizetnem. Nincs lehetőségem 48 órával a foglalás előtt lemondani a bérlést. Azt nekem ki kell fizetnem a szolgáltató felé.
Kérlek éppen ezért, jelezd időben, ha nálad változás történik!
48 órán belüli lemondás, vagy meg nem jelenés esetén a teljes ülés díját ki kell fizetni, mivel a helyedet már nem tudom másnak átadni, és vannak költségeim amelyeket nekem ilyen esetben is meg kell térítenem.
Betegség esetén lehetőséged van online konzultációra is (pl. Zoomon vagy telefonon), ha személyesen nem tudsz részt venni az ülésen. Ez egy rugalmas alternatíva, hogy ne kelljen elmaradnia az alkalomnak.
Vis maior helyzetek – mint például váratlan baleset, sürgős kórházi ellátás, családi vészhelyzet – egyénileg kezelendők. Igyekszem minden emberi tényezőt méltányolni, de kérlek, vedd figyelembe, hogy a lefoglalt idő és a terem költsége engem akkor is terhel, ha az alkalom meghiúsul. Ezért ezekben az esetekben is az ülés díjának (vagy annak egy részének) és a terembérletnek a megtérítését kérem, kivéve ha más időpontot tudunk egyeztetni.
🙏 Kérlek, tiszteld meg a közös munkánkat azzal, hogy felelősséggel vállalod a foglalásaidat. Így tudok másnak is segíteni, és neked is tartani a kereteket.
Köszönöm a megértésed és az együttműködésed!

Szabadulj ki a negatív gondolatspirálból – gyakorlati útmutató lelki egyensúlyod visszanyeréséhez
Szorongással, belső feszültséggel vagy döntési helyzettel küzdesz? Ez az e-könyv neked szól. Gyakorlatorientált, önreflexiós módszerekkel segít kiszabadulni a folyamatos agyalásból, tágítani a látásmódod, és visszavenni az irányítást a gondolataid felett.
Ha keresel egy önismereti gyakorlatsort stresszcsökkentéshez, amely nem elmélet, hanem valóban működik – itt megtalálod.
Letölthető azoknak, akik tudatosabban, szabadabban szeretnének gondolkodni és élni.

Tanuld meg meghúzni a határaid – önazonosan, bűntudat nélkül
Eleged van abból, hogy mindig mások elvárásaihoz igazodsz? Nehéz nemet mondani? A Határtalanul segít felismerni, hol vesztetted el a saját határaidat, és megtanít arra, hogyan építsd újra őket asszertív kommunikációval, belső biztonsággal.
Ez az e-könyv azoknak szól, akik önbizalomhiányból fakadó megfelelési kényszerrel élnek, és végre saját életüket szeretnék élni – nem másokét.
Ajánlott mindenkinek, aki minőségibb kapcsolatokat, több nyugalmat és valódi belső szabadságot keres.


